adminisztráció

  • titoktartási és versenytilalmi megállapodás (NDA és NCA)

    Szükség esetén már a próbafordítás előtt küldünk egy titoktartási és versenytilalmi nyilatkozatot – ezt alá kell írnod. Ha a próbaszöveg ezt nem teszi szükségessé, az NDA-t és NCA-t csak a sikeres próba után, a keretszerződés részeként kell aláírnod.

  • fordítói portál

    Sokszáz fordítóval dolgozunk együtt, ezért az alvállalkozóink adatait fordítói portálunkon kezeljük. Az együttműködésünk elején küldünk neked egy e-mailt, amiben meghívunk a portálon létrehozott saját oldaladra. Bejelentkezés után ellenőrizheted, milyen adatokat vettünk fel, és lehetőséged van ezeket kiegészíteni és módosítani is. Itt tudod majd feltöltened a számláidat, és itt jelezheted azt is, hogy mikor nem vagy elérhető. A portál használatához segítséget nyújt az espell genie, amit itt érsz el . A fordítói oldaladat az első bejelentkezés után innen éred el.

  • szerződés

    Az együttműködésünk elején emailben elküldjük neked az alvállalkozói keretszerződésünket, amelyet elektronikusan tudsz majd aláírni. Kérjük, tanulmányozd alaposan, mert az együttműködésünk teljes ideje alatt, sőt, azon túl is kölcsönösen ennek szelleme és rendelkezései szerint kell majd eljárnunk. Fontos tudnod, hogy a nagyvállalati ügyfeleink nagyon szigorú szerződéseket kötnek velünk, amiben felelősséget kell vállalnunk arra nézve is, hogy az alvállalkozóink ugyanolyan szigorú feltételek mellett dolgoznak, mint maga az espell. Az aláírások után e-mailben te is megkapod a teljes, kitöltött szerződést.

  • számlázás

    Az együttműködésünk elején bekérjük és ellenőrizzük az egyéni vállalkozói vagy céges adataidat, és ezeket felvisszük a fordítói oldaladra is. Az egyes munkáidat a leadást követő harmadik munkanaptól számlázhatod, de te döntheted el, hogy a projekteket egyesével szeretnéd kiszámlázni, vagy egyben az adott hónap végén. A számláidat a fordítói oldaladra kell feltöltened a Purchase Orderen (PO) szereplő adatokkal. Ha egy projekt a leadási határidőt követő harmadik munkanap nincs még számlázható státuszban, a PM-nek jelezd a problémát. Az espellben a fizetési határidő 30 munkanap.

  • adatváltozások

    Ha a fordítói oldaladon tárolt adataid (elérhetőségeid, a vállalkozásod adatai stb.) változtak, vagy új szolgáltatást vettél fel, ezeket nekünk, a BPM csapatnak jelezd.